2026. január 29-én a Zombori Sportszövetség ünnepélyes keretek között díjazta a város sportolóit, edzőit és csapatait a 2025-ös év eredményei alapján. A gála legnagyobb elismerését, a „Grand prix” – az év sportolója címet a bezdáni „Dunav” Kajak Klub versenyzője, Horvát Zsófi vehette át.
A díj indoklása szerint Horvát Zsófi 2025-ben kiemelkedő nemzetközi eredményeket ért el: az Európa-bajnokságon ezüst- és bronzérmet szerzett (Románia), a világbajnokságon bronzérmet nyert (Portugália), továbbá négy aranyérmet hozott el az Olimpiai Reménységek csehországi versenyéről.
A rendezvényen a Veljko Petrović Gimnázium tanulója, Staub Szebasztián is kiemelt elismerésben részesült: az olimpiai sportágak kadét kategóriájában a legjobb kadétként díjazták, szintén a „Dunav” Kajak Klub sportolójaként.
Az est folyamán külön díjakkal jutalmazták azokat is, akik sokat tesznek a sport és az iskolai sport fejlődéséért Zomborban. Ebben a kategóriában Dušan Mišković, a Veljko Petrović Gimnázium igazgatója is elismerésben részesült, a sport és az iskolai sport támogatásáért, fejlesztéséért végzett vezetői munkájáért.
A díjátadót a Zombori Népszínházban tartották, ahol a szervezők és a vajdasági sportélet képviselői mellett a város vezetői is közreműködtek a díjak átadásában.
Nagy örömmel és hálával számolunk be arról, hogy iskolánk képviseletében Szenn Andor tanár úr és a 3/6 osztály tanulója, Kanyó Tamás részt vettek Budapesten a Vajdasági Baráti Egyesület által szervezett 12. Jótékonysági Mikulás Esten.
Idén is megtörtént a varázslat: több mint 350 mosolygós, boldog ember gyűlt össze, akik örültek egymásnak, és szeretetükkel, támogatásukkal másokon is segíteni kívántak. Iskolánk számára különösen nagy megtiszteltetés, hogy kedvezményezettként szerepelt, az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpaddal együtt. A rendezvény célja kifejezetten e két vajdasági közösség támogatása volt.
Az est eredménye önmagáért beszél: rekordösszeg, összesen 2 millió 616 ezer forint gyűlt össze, amely az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpadot és a zombori gimnázium magyar osztályait támogatja. A befolyt összeg egy része iskolánk magyar osztályainak munkáját és fejlődését szolgálja.
A résztvevők két napot töltöttek Budapesten, amely idő alatt megtekintették a Budai Várat, valamint Budapest számos gyönyörű nevezetességét. Élményekkel, új kapcsolatokkal és megerősítő tapasztalatokkal gazdagodva tértek haza.
Szívből köszönjük a Vajdasági Baráti Egyesület valamennyi tagjának, hogy rengeteg munkát és energiát fektettek a rendezvény megszervezésébe. Külön köszönet illeti az egyesület elnökét, dr. Simon Vilmost, a figyelemért és a vendégszeretetért. Hálásak vagyunk továbbá iskolánk vezetőségének, igazgató úrnak, az osztályfőnököknek és minden kollégának, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a részvétel megvalósulhasson.
2025. december 16-án különleges színházi témanapot tartottunk iskolánkban a Déryné Program keretében. Az eseményen a Veljko Petrović Gimnázium magyar nyelvű tagozatának diákjai mellett a Rip Rózsa Egészségügyi Középiskola magyarul tanuló diákjai is részt vettek.
A programot Ákli Krisztián drámapedagógus vezette, aki izgalmas drámajátékokkal és színházi gyakorlatokkal színesítette a napot. A rendezvény fénypontja a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színészeinek előadása volt, akik Anton Pavlovics Csehov „Sirály” című darabjából mutattak be egy részletet.
A témanap nemcsak a színházi élményeket hozta közelebb a diákokhoz, hanem lehetőséget adott számukra a kreatív önkifejezésre is. Az egész napos program sikerét az iskola és a közreműködő tanárok, diákok és vendégművészek lelkes együttműködése biztosította.